Röviden az elmúlt időszakról

Tegnap elkészültem az egész anyaggal. Hipp-hipp hurrá! :)
Elméletileg minden részt elfogadott a konz.-em, de nem akarom elkiabálni. Holnap találkozok vele, majd kiderül, hogy végülis mint gondol a hatalmasra duzzadt műről.

Sokat dolgozatam a dolgozattal. Gyakorlatilag ez már kettőt kitesz. Amíg másoknak elég volt 10 db felhasznált irodalom... hm... nekem annyit kellett írni, hogy a végén 57 lett. 4 oldalon csak ezeket sorolom fel. Na, mindegy. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy megint megcsináltam, mint novemberben... és megint nem rajtam múlik, mint novemberben.

Remélem a legjobbakat, de én már mindenre fel vagyok készülve.
Tudom, hogy másoktól negyed annyit sem követeltek, tudom, hogyha más konz-t választok, akkor még tavaly leadhattam volna az anyagot.
Az én döntésem volt, hogy kitartok a tanár mellett és újra írom az egészet a megváltoztatott koncepciója szerint.
De most már nagyon unom az írást, a témát.

Az utóbbi időben vagy a könyvtárban voltam, vagy írtam, vagy olvastam, vagy írtam, vagy olvastam, vagy csak rágódtam, hogy hogyan is kellene megvalósítani amit írnom kell, mi is kerüljön bele és honnan szerzek hozzá anyagot?

Eldöntöttem, hogy amíg nem vagyok kész, addig mindent kizárok az életemből. Lökött kis babonából úgy határoztam, hogy még csak be sem nézek a blogra.
Most már itt vagyok és holnap eldől minden.

Reggeli morfondírozás

Péntek óta nem írtam egyetlen sort se a dolgozatomba, miközben már csak 2 hetem van, hogy elkészüljek a módosításokkal. Ennek egyik oka az, hogy nincs anyagom. Igazán elkeserítő a helyzet és most már kezd irritálni, hogyha azt hallom, hogy "úgyis megoldod valahogy"!
Persze, hogy megoldom, persze... peeeeersze... de amíg ez nem következik be, addig bizony igencsak frusztrált leszek.

Most még a hónak sem tudok örülni. Nézem az újra csodás fehér háztetőket és a tél eme újabb megjelenése megint csak arra emlékeztet, hogy még nincs vége... még nem készültem el.

5 év után megint minden az elejéről

Fura mennyi bejegyzés, mennyi idő... és már megint sehol semmi. Így múlik el minden, igaz? Volt nincs.
Amikor anno megadtam a mottómat "Soha nem voltam és nem leszek", akkor nem gondoltam ennyire komolyan. :)

Bár ha belegondolok, elmondhatom, hogy két nem létezés között azért mégis csak megtalálható vagyok. Ez benne a szép.

Több éves adathalmaz (nia.cityblog.hu) veszett el pár napja. A virtuális tér áldozata lett, vagy így vagy úgy. Ja, hogy ez mégis csak az én blogom volt, életem lapjaival és sok-sok kommenttel, ami valahol mégis csak fontos volt nekem?

Igen, ez így van, de ettől még nem változik meg semmi. Mármint konkrétan a Nagy Semmi nem változik meg és nem kapom vissza az elveszett oldalakat.

Így hát nincs mese, újra nyilvánossá tettem ezt a rejtett kis szegletét a netnek és újra... nem is ... csak úgy folytatom. Itt. Kezdés nélkül.

Csapjunk hát a tejszínhabos desszertbe. :)