Minden elkezdődik valahogy ... 1. rész

Nagyon, nagyon sok évvel ezelőtt a magyar televízióban ment egy sorozat Richard Chamberlain főszereplésével. Varázslatos világ, ruhák, díszletek, csinos főszereplő és jó történet, mi kell még? James Clavell regénye a Sógun mindenkire mély benyomást tett. A könyv sikerkönyv volt, meg is vettem, annyira vonzott az a világ.

Akkor fordult meg először a fejemben, hogy talán majd egyszer japánul fogok tanulni. 

A talán mindig talán maradt. Az évek teltek, engem nem ért el se a mangák világa, se az anima őrület, kizárólag pokemont tudom felismerni. :) A cseresznyefákat ugyan imádom és nem csak virágzás idején, de ez  nem köthető Japánhoz. Ez azért van, mert a magyar cseresznye nagyon finom és a gyerekkoromhoz hozzátartozik egy hatalmas cseresznyefa képe, ami a nagyszüleim kertjében állt. Kb. ugyanazokat a dolgokat tudom Japánról, amiket egy átlagember. Szeretem a shusit, de csak a tonhalasat, szeretem a teriyaki szószos csirkét, tetszik az építészet,  rendezettség, a japán kertek, a bonsai-ok, alapvetően a természet szeretete, a gyönyörű kimonók, viszont a szumo nem vonz, stb. :)

A nyelvtanuláshoz pedig ennél azért több kell. Még egy kicsivel több. A lehetőség pedig, hogy eljussak ebbe a távoli országba, szinte kizárt. Így a valós megtapasztalásra nem is kerülhet sor, itthon pedig ugyan hol tudnám használni a nyelvtudást, ha egyszer sok munka árán valamilyen szintre el is jutnék? Nagyon szűkös körben, az biztos.

A talán tehát nem véletlenül maradt talán és váratott magára... és fog váratni még sokáig. Bár történt egy meglepő dolog!