A pasi készlet nem igazán tetszik

Nem szabad kétségbe esni, ha semmi sem úgy alakul, ahogy szeretnék. Talán ha alapból nem azt várnánk, hogy sikerülni fog, akkor kevesebbet lennénk szomorúak. De lenne annak értelme? Gondoljunk csak bele, ha nem várunk valamire teljes lelkesedéssel, akkor igazán tenni sem fogunk azért, hogy azt a valamit elérjük.

Ördögi mókuskerék. 

Egy dolog tehát biztos, hogy a csalódottság érzése elkerülhetetlen.

Tudom én, hogy már éppen itt lenne az ideje, hogy találjak egy normális társat, csakhogy a feladat sokkal hatalmasabb és sokkal többféle puzzle darabból tevődik össze, mint azt elsőre gondolnám.

Egyfelől nincs hol "véletlenül" ismerkedni. A direkt dolgoktól pedig ódzkodok. Másfelől olyan szinten nem vagyok magammal megelégedve, hogy ezt az összetevőt kár is tovább ragozni, csak ártanék a hangulatomnak. Akkor a leegyszerűsített összetevői listán mi marad még? Hát, ő, maga a férfi!

Mármint maradna, de nincs egyetlen egy árva darab se.

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon talán én rakom túl magasra a mércét? Amikor megyek az utcán gyakran azon gondolkodom, hogy vajon melyik férfival ismerkednék meg szívesen. Szétnézek, nézelődök és valami nagy baj lehet velem vagy a készlettel, mert nagyon ritkán látok "na, az talán még elmenne" kategóriájút.

Nem baj - gondoltam -, akkor felnézek az egyik társkereső oldalra, már úgy is évek teltek el azóta, hogy utoljára ilyen helyen jártam. Figyelembe véve a koromat, olyan koridővallumot állítottam be, ami pont passzolna hozzám. Vártam az eredményt, de az minden reményemet alulmúlta. 

Most vagy az van, hogy minden jobb állapotban lévő pasi nős és otthon nevelgeti a gyermekeit, esténként pedig boldogan beszélget a feleségével, vagy - ami azért valószínűbbnek tűnik - az évek előrehaladtával a férfiak önmagukkal szembeni igényessége egyre lejjebb csúszik. Legalábbis ezt a hatást keltették bennem a látott képek, pedig én aztán tudom, hogy képek csak képek és valószínűleg a valóság egészen más.

Viszont nagy valószínűséggel a valóság nem jobb a képen látottnál, hanem rosszabb. Még pár éve nem ezt mondtam volna, de közben nagyot változott a világ és a képeken a férfiak már igyekeznek a legjobb formájukat hozni. Aki pedig nem, azzal meg - valljuk be -, kár is foglalkozni.

Ha tehát a kép a jól sikerült arcát mutatja az adott illetőnek és én mégis elkeserítőnek találom azt, akkor ott valami nagyon nem stimmel.

Valljuk be, az igazi gond nem az, amikor egy férfi kopaszodik, hanem az, amikor látni rajta, hogy megrágta az idő. Gondosan és szinte dedikálva. Nem úgy, ahogy George Clooney-t. Á, dehogy! Sokkal inkább úgy, mint az öreg paraszt bácsi fejszéjének a nyelét. Erős is, fából is van, de mégis csak szú rágta, foltos és hiányzik belőle itt-ott. :)

Valahol a 35. év táján tudnám meghúzni a határt. Addig még igen csak jó állapotban vannak a magyar férfiak, viszont onnantól hirtelen romlás figyelhető meg. Nem is értem.