Szerettem a képregényeket

Szeretem a krimiket, nagyon. A Gyilkos számoknak egészen jó epizódjai vannak. A hétfői részt felvettem és most néztem meg. Egy ellopott régi kiadású képregény a sztori alapja.

Ahogy néztem elgondolkodtam. Mindig mindenki csak siránkozik, hogy milyen rosszul élünk mindig egyre rosszabbul... hát nem tudom. Gyerekként a Füles újság volt a mindenem. Hetente egyszer(!) jelent meg és teljesen oda voltam azért, hogy elolvashassam a benne lévő képregényeket. Azt hiszem kb. 3 (esetleg 4)  különböző futott benne, természetesen fekete-fehér színben és alig bírtam kivárni, hogy megtudjam a történetek újabb fejleményeit. Figyelembe véve, hogy egy 1 történet újabb része csak 2 kis lapot jelentett az újságban (sőt, újságocskában), bizony eléggé sokáig elhúzódott egy-egy sztori.

Ráadásul nem is mindig kaptam meg a Fülest, mert nem volt rá pénz. A szomszéd bácsitól kértem kölcsön és nagyon boldog voltam, amikor megvette és odaadta, de csakis azután, hogy komótosan megfejtett benne minden rejtvényt.

Ez a történet ma már elképzelhetetlen lenne. Pár sor sztorira várni újabb és újabb hetet? Reménykedni abban, hogy megkapok egy olcsó kis rejtvényújságot és megérteni, hogy sajnos nem lehet mindig... vagyis ha egy hónapban 2 számot megkaptam az már jó hónapnak számított. Hm... mekkorát változott a világ és csak egy dologban maradt állandóság: az emberek folytonos panaszkodásában.

Hihetetlen, hogy milyen régen elmúlt már az az idő és én azóta egyetlen képregényt sem láttam...