2010. november 26., péntek

Mindenkit megcsalnak? 3.

Ha már a félrelépés és a férfi közötti összefüggést említettem, akkor azt is el kell mondjam, hogy két dolog irritál a legjobban:
A második (2):
Amikor éppen a sok tapasztalat gátolja a józan gondolkodást.

Félnek a kapcsolattól, félnek, hogy mi lesz később, meddig fog tartni? Mondván, hogy úgy sincs új a nap alatt, a férfiben botorság megbízni. Egyfolytában ellenőrzik partnerüket, számonkérnek rajta mindent, beszámoltatják minden percéről. Vagy csak eljátszák a baromira emancipált nőt és nem hisznek a házasság intézményében, mert az úgy is tönkre teszi a kapcsolatot.
Ilyenkor mindig elszomorodom és csak szánni tudom mind a nőt, mind a férfit.
Egy kapcsolat ugyanis két emberből áll, egy nőből és egy férfiból. Ők alakítják. Persze a környezet sem elhanyagolható, de azért mégis csak ennek a két emebernek az akarata tartja össze a kapcsolatot és most direkt nem térek ki az érzelmi, anyagi, vérségi köteléki (gyerek) tényezőkre.
Ugyan mitől lenne rosszabb egy házasság, mint egy együttélés? Aki nem álmodozik és nem hiszi azt, hogy a kapcsolatának soha nem lehet vége, az valószínűleg kevésbé fog meglepődni, amikor tényleg véget ér. De ezért 'nem összeházasodni' egy hatalmas nagy botorság. Egy 2 éves házasság is lehet csodás és 15 évig tartó együttjárás is lehet kínszenvedés. 
Na, de úgy tűnhet, hogy egészen elkanyarodtam az eredeti témámtól, így gyorsan vissza is rendezem a gondolataimat.

Elsősorban magunkban higgyünk és bízzunk abban, hogy ha mindent megteszünk, akkor a kapcsolat jó lesz. Tudjuk, hogy mi akartuk, mi választottuk és ne felejtsük el, hogy egyszer minden véget ér, vagy a halállal, vagy egy veszekedéssel, vagy csak némán, az idő porszemcséitől megkopva. Addig pedig élvezzünk ki minden pillanatot. :)
Kár azt hinni, hogy a férfi nem fog félrelépni, viszont bízzunk abban, hogy amíg ez be nem következik, addig minden a legjobb lesz és bízzunk abban, hogy ez a lehető legkésőbb következik be... olyan későn, hogy akár sohának is lehet nevezni. ;))))

Nincsenek megjegyzések: