Az úgy volt, hogy valamelyik nap éppen végignéztem egy műsort, amiben lasagne-t készített Gordon Ramsay. Sokakhoz hasonlóan én is imádom a jó lasagne-t és azonnal kedvet kaptam ahhoz, hogy készítsek, de mivel diétázok, ez a vágy megrekedt a gondolati szinten.
Sajnos maga a lasagne tészta nem egy olcsó mulatság, így megfogalmazódott bennem, hogyha az ételt nem is készítem el, legalább a tésztáját megcsinálhatnám, hogyha majd mégis szükség lenne rá, akkor már készen várja sorsát a legalsó fiókban.
Tészta. Hm... készítettem én már tésztát, de gyúrt levesbetétet, hosszú metéltet és társait még soha. A hozzávalók listája igazán rövid: liszt, tojás, némi só. Már csak össze kell állítani. Igen, azt is tudtam, hogy a liszt-tojások aránya függ a liszttől, a nedvességtartalomtól és a tojások nagyságától is, de azért mégis el kell valahogy indulni! Anyukám szerint: készítsd érzésre.
Jó! Csakhogy az én érzéseim és a tésztakészítés nem biztos, hogy kellő összhangban vannak a legelső próbálkozás alkalmával.
Így maradt a 10 dkg lisztenkénti 1 tojás.
Kimértem 30 dkg lisztet és tettem hozzá 3 tojást, aztán hajrá! Eleinte még tetszett a dolog, de nem volt ám egyszerű feladat összegyúrni egy egységes valamivé. Rugalmas, aaaaz nem volt, de legalább nem ragadt. Ebből következik, hogy amikor nekiálltam nyújtani, csak az időmet pazaroltam (tovább). A tenyerem alsó része már fájt, a tészta meg olyan ellenálló volt, mintha direkt nem akart volna lasagne tésztává átlényegülni.
Nem volt más megoldás, felhívtam az édesanyámat, hogy most akkor mégis hogyan tovább? Megnyugtatott, hogy nincs gond, tegyek bele még egy tojást, vagy kettőt, majd látni fogom mennyi kell... (ja, persze, tudom, érzésre). Hiába hangzik jól a megoldás, tudtam, hogy képtelenség megvalósítani. Muszáj voltam részletezni a helyzetet: tehát a tészta nem csak rugalmatlan, hanem baromira rugalmatlan!! Úgy is mondhatnánk, hogy kissé (?) kemény. Namármost ebbe beledolgozni akár csak egyetlen tojást is: felérne több órás heroikus küzdelemmel. Esetleg nem lenne-e egy praktikusabb megoldása?
Az édesanyákban pedig az a jó, hogy mindig van egy újabb verziójuk a helyzet javítására. :) (és milyen meglepő, az nem a szemetes volt)
Azt javasolta, hogy a tésztát vágjam fel apróbb darabokra, majd úgy adjam hozzá a tojást és akkor majd csak összeáll a tészta.
Cél a hulladékanyag és a pazarlás elkerülése - nem különben a tészta elkészítése -, így újra nekigyűrkőztem. Darabolás, gyúrás, nyomkodás, kínlódás... és eljutottam egy rugalmasabb tésztahalomig. Most pihen. Én is.
Na, ez még nem jelenti azt, hogy sikerül is majd kinyújtanom és egyszer majd részévé válik egy finom lasagne-nak, de most még minden lehet... bizakodjunk. :D
2 megjegyzés:
Tök jó hogy valamit eltervez az ember s nem úgy alakul ahogy azt a nagy könyvben megírták,de az ember általában addig próbálja míg tökéletes nem lesz vagy feladja s megy a kukába és többet soha inkább megveszi drágán...általában nekem elsőre sikerül de második nekifutásnak már nem s dühöngök hogy mi lehet a baj....
Azért örülök nem csak én kínlodok így ha saját készítésű tésztát akar enni :D
Érdekes, de nekem is elsőre szoktak sikerülni a dolgok és csak másodjára jönnek elő a problémák. Igazából ez most olyan vegyesen sikerült. Nehéz kezdet után könnyű befejezés.
Csak nehogy legközelebb még többet kínlódjak majd vele. :D
Kíváncsi lennék a te kínlódásaidra. Abból sokat lehet tanulni. :)
Megjegyzés küldése